Kórházi Egészségfejlesztési Program

Egészséges közösség építése az egészségügyben!

Neurológiai Osztály

Az OSZTÁLY TÖRTÉNETE

Osztályunk a Ceglédi Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet főépületének VI. emeletén található, és az emelet mintegy háromnegyed részét foglalja el. Feladatunk az organikus neurológiai megbetegedések kivizsgálása, gyógykezelése, valamint lehetőség szerint ezek kialakulásának megelőzése. Működésünk 1970-ben kezdődött 32 betegággyal. Az osztály akkori alapító tagjai Dr. Kiss Ferenc (osztályvezető főorvos), Dr. Vékás Kovács Kornélia (osztályos orvos), Hugyik Lajosné (főnővér). Dr. Bense Károly 1987. szeptember 1-én vette át az osztály vezetését. Őt követte Dr. Török Norbert 2013.február 01-én majd Dr. Tóth Lajos 2016.február 01-én, aki jelenleg is az osztályvezető főorvos.

Kezdetben az osztály ágyainak száma 32 volt, mely később folyamatosan változott 42-re, 45-re, 40-re, majd végül a jelenleg is működő 46-ra. Az ellátási területünk is megnőtt az ágyak számának növekedésével.

 

GYÓGYÍTÓ TEVÉKENYSÉG, SZAKMAI PROFIL

A régebben osztályunkon nagyobb számmal kezelt gerincbetegségek aránya mára jelentősen visszaszorult, tekintettel arra, hogy elsődleges ellátásukban a reumatológia illetékes. Kizárólag csak a neurológiai kieséssel, szövődménnyel fellépő esetekben szükséges a neurológus közbenjárása. A pszichiátriai esetekre is ugyanez mondható el.

Jelenleg a gyógyító munkánk nagy részét a stroke ellátás uralja. Az utóbbi évek tapasztalata alapján elmondhatjuk, hogy megnövekedett nemcsak az érrendszeri, hanem a daganatos eseteink száma is.

Egyre többet hallani arról, hogy rohamosan romlik a lakosság egészségi állapota, melyben vezető szerepet játszanak az érrendszeri megbetegedések. Osztályunknak komoly szerepe van a megnövekedett számú és a már kialakult agyérbetegségek/érbetegek (stroke) kezelésében, rehabilitációjuk elindításában. Sajnálatosan egyre nagyobb számú daganatos beteggel is találkozunk osztályunkon A vizsgálatok szempontjából és a megfelelő terápia kialakításában nagy segítségünkre van a kórházunkban folyamatosan rendelkezésre álló Computer Tomograph (CT) készülék, valamint az ultrahang ill. képdiagnosztika.

Az osztályunkra került gerincbetegek átvizsgálását MR vizsgálattal egészítjük ki., mely vizsgálat Szolnokon történik. A súlyosabb, előrehaladottabb esetek véleményezését, a szolnoki és OMIII idegsebészettel történő konzultáció biztosítja. A gyógyítás során nagyrészt konzervatív terápiát (infúziós kezelést) nyújtjuk, amit néhány, helyben elvégezhető fizioterápiás kezelés és gyógytorna egészít ki. Amennyiben a konzervatív terápia már nem elegendő és idegsebészeti beavatkozás szükséges, az az említett intézetek együttműködésével történik.

Neurológiai osztályra kerülnek, egyes bizonytalan eredetű eszméletvesztéssel járó kórképek tüneteivel rendelkező betegek is, akiknél a pontos diagnózis felállításához nélkülözhetetlen szerepet játszik az osztályunkon helyet kapó és azzal szerves egységet alkotó EEG diagnosztika.

Cegléden, a diagnosztika fejlődése javította a neurológiai kivizsgálás feltételeit, mely nagymértékben hozzájárul a gyors és pontos diagnózis felállításához. A klinikákkal/országos intézetekkel kialakított szakmai kapcsolatok – SE, OMIII, PE, SZE, DE – ezen tovább javítottak.

A képdiagnosztikai vizsgálati módszereken túl (CT, ultrahang, rtg) – melyek helyileg biztosítottak – meg kell említeni a laboratórium által nyújtott vizsgálatai lehetőségeket, melyek elengedhetetlenül szükségesek a korszerű kivizsgáláshoz, diagnózis felállításához, ezáltal osztályunk megfelelő szintű működéséhez. Nagyon fontosak továbbá az egyéb elérhető vizsgálati módszerek, valamint a társszakmák, úgymint belgyógyászat, kardiológia, fül-orr-gégészet, sebészet, szemészet, endokrinológia, haematológia, együttműködő segítsége.

Az osztályra felvett és az itt kezelt betegek jelentős része sajnos nem gyógyítható meg. A neurológiai betegségek krónikus folyamatok, melyek rendszeres ellenőrzése, követése indokolt.  Az esetleges szövődmények elkerülésére, és a betegség progressziójának megakadályozására törekszünk, ennek érdekében a leghatékonyabb terápiát és kezelést alkalmazzuk. Arra törekszünk, hogy ez a beteg számára a legjobb, legeredményesebb legyen, és életminőségbeli javulást eredményezzen. Különösen nagy figyelmet fordítunk a daganatos betegek kezelésére, ellátására, akik egy része onkológiai segítséget igényel, mely területi elosztás alapján biztosított.

Osztályunk egyéb neurológiai betegségek kivizsgálását, ellenőrzését is végzi:

  • fejfájás,
  • Parkinson syndroma,
  • extrapiramidális rendszer megbetegedései,
  • demyelinizációs megbetegedések (SM),
  • epilepsia,
  • autoimmun folyamatok,
  • örökletes, elfajulásos elváltozások,
  • idegrendszer gyulladásos betegségeit.

 

TUDOMÁNYOS ÉLET, OKTATÓ MUNKA

A rezidens és az ápoló képzésben is jelentős feladataink vannak elméleti és gyakorlati téren is. Ezzel egyidejűleg időnként orvosi és szakdolgozói előadásokat is tartunk és több ízben a kórházunkban kiírt Tudományos pályázat részesei is voltunk.

 

AZ OSZTÁLYHOZ TARTOZÓ AMBULANCIÁK, SZAKRENDELÉSEK

Feladatunk tehát az organikus neurológiai megbetegedések kivizsgálása, a megfelelő terápia beállítása, a rehabilitáció elindítása, lehetőség szerint a prevenció folytatása. Feladatunk továbbá az egész kórházra kiterjedő szakvéleményezések (konzíliumok) folyamatos adása és az ügyeleti rendszer ellátása. Az ambuláns ellátás a Rendelőintézetben található Ideggyógyászati szakrendelésen történik, mellyel a szoros kapcsolat következtében a betegek fekvőbeteg intézetbe való beutalása – a Sürgősségi betegellátó Osztályon túl – a lehető leghamarabb megoldható. Az osztályhoz kapcsolódik még a II. Ideggyógyászati- és a Stroke ambulancia, valamint az EEG diagnosztika.

 

AZ OSZTÁLY ORVOSAI

NÉV BEOSZTÁS SZAKVIZSGA
Dr. Tóth Lajos osztályvezető főorvos neurológia
Dr. Dávid Erika főorvos neurológia
Dr. Lőrinczi Ilona szakorvos neurológia
Dr. Szakács Erzsébet főorvos neurológia
Dr. Pataki Rebeka rezidens

 

AZ OSZTÁLY SZAKDOLGOZÓI

NÉV BEOSZTÁS
Kosaras Lászlóné osztályos vezető ápoló
Gombos Márta oszt. vez. áp. h., EEG szakassz., gazd. nővér
Hajnal Ferencné ápoló
Nagy Lászlóné ápoló
Túriné Barna Ágnes ápoló
Arató Katalin ápoló
Királyné Tancsik Szilvia ápoló
Kiss Noémi ápoló
Erdeiné Verrasztó Anita ápoló
Deákné Jaczina Erika ápoló
Toronyai Antalné ápoló
Antal Arnold Gáborné Tóth Szilvia ápoló
Turza Judit ápoló
Serfel–Magonyi Ildikó egészségügyi dokumentátor
Vörös Zoltánné egészségügyi dokumentátor

 

Az osztályunkra bekerült betegeket magas szakmai ismerettel, gyakorlattal és hozzáértéssel látjuk el. A Neurológiai Osztály dolgozói végtelen türelemmel, pontossággal, megbízhatóan és nagy probléma megoldó képességgel végzik munkájukat.

Osztályunk orvosi és szakdolgozói létszáma nem túl nagy, mégis elmondható, hogy az együtt végzett munkán túl a közösen, együtt eltöltött események is összekovácsolnak bennünket. Hagyomány már több évtizede a közös karácsonyi ünnepség megtartása, megemlékezés a születésnapokról, valamint ide sorolhatók a közös kirándulások, melyek során együtt, valamennyien kikapcsolódhatunk és pár órára elfelejthetjük a mindennapok gondjait.

 

AZ OSZTÁLY ELÉRHETŐSÉGEI

Telefon: +36/53/310-011

Osztályvezető főorvos – Dr. Tóth Lajos 264-es mellék
Osztályos vezető ápoló – Kosaras Lászlóné 295-ös mellék
Ügyeletes orvosi szoba 260-as mellék
Iroda 261-es mellék
Nővérpult 268-as mellék
Vizsgáló – kezelő 263-as mellék
II. Ideggyógyászati ambulancia/Stroke ambulancia 263-as mellék
Betegtelefon 468-as mellék
EEG diagnosztika 346-as mellék

Központi Műtőszolgálat

Az Intézmény Központi Műtő egysége a főépület első emeletén helyezkedik el. A műtétek tisztasági foka alapján két egységre bontható. A steril oldalon, ahol pl. a lágyéksérv műtétek, vagy a laparoszkópos műtétek történnek, négy műtőhelyiségben folyik a munka. Az úgynevezett szeptikus oldalon két műtő található, itt végezzük az akut műtétek nagy részét. A baleseti sérültek ellátásra külön műtő helység áll rendelkezésre. A Szülőszoba területén található a VII-es, Császár műtő, ahol csak ezek a műtétek végzendők. A földszinten, a Baleseti sebészeti ambulancia területén pedig a VIII-as műtő található, ahol ambuláns műtétek történnek, a beavatkozásokat kézsebészek, plasztikai sebészek végzik. Központi Műtőszolgálatként 2000 óta dolgozunk. Az átszervezésnek, átépítésnek köszönhetően, azóta ebben az új, korszerű rendszerben végezzük mindennapi feladatainkat.

Jelenleg Dr. Kocsis Tünde (sebész, aneszteziológia, intenzív terápiás szakorvos) a megbízott osztályvezető, helyettese Dr. Harkai Zsigmond (sebészet, gasztroenterológus szakorvos). Kaposvári Erzsébet a kezdetektől látja el a vezető szakasszisztensi feladatokat. A Központi Műtőben jelenleg 12 műtéti szakasszisztens (műtősnő) látja el a feladatokat, 12 műtőssegéd és egy fő állandó betegszállító munkatárs segítségével. A főállású egészségügyi dokumentátor felelős a naprakész dokumentációért.

Évente kb. 4500 műtétet végzünk.

Repertoárunk széles, az általános sebészettől, az érsebészeten át, a traumatológia, a szülészet-nőgyógyászat, a fül-orr-gégészet, az urológia képviseltetik magukat. Több műtőnk is alkalmas laparaskópos műtétek végzésére, és altatásos endoszkópos vizsgálatoknak is helyet adunk. A műtéti repertoárunk is széles, az egynapos sebészeti műtétektől, a laparoszkóppal asszisztált vastagbélműtétek is megtalálhatóak kórházunkban. A traumatológia tevékenységi köre is szélesedik napjainkban, ismét bevezetésre került a csípő és térdprotézis műtét.

Feladatainkat korszerűen felszerelt műtőkben végezzük, felszereltségünk, eszköztárunk megfelel a legmodernebb igényeknek.

 

A Központi Műtőszolgálat dolgozói

Dr. Kocsis Tünde                   műtővezető főorvos

Dr. Harkai Zsigmond             műtővezető főorvos helyettes

Kaposvári Erzsébet                vezető asszisztens

Darányi Melinda                    vezető asszisztens helyettes

Apáti-Görög Erika                 műtős szakasszisztens

Gecséné Illés Melinda            műtős szakasszisztens

Korpácsi Rebeka                    műtős szakasszisztens

Minárovics Gabriella              műtős szakasszisztens

Rátóti Klaudia                        műtős szakasszisztens

Dr. Ottlecz Istvánné               műtős szakasszisztens

Pordán László                         műtős szakasszisztens

Szlovákné Csete Katalin        műtős szakasszisztens

Tabányi Mihályné                  műtős szakasszisztens

Tokaji Ilona Mónika              műtős szakasszisztens

Bató Róbert                            műtőssegéd

Bohacsek Gábor                     műtőssegéd

Fazekas Ferenc                       műtőssegéd

Igó Zoltán                               műtőssegéd

Nagy Sándor                          műtőssegéd

Romhányi László                   műtőssegéd

Romhányi Richárd                 műtőssegéd

Szöllősi Attila                        műtőssegéd

ifj. Szöllősi Attila                   műtőssegéd

Utasi Bence                            műtőssegéd

Völgyi Richárd                       műtőssegéd

Zsemlye Zsolt                        műtőssegéd

Vámos Roland                       betegszállító

Pálóczi Etelka                        adminisztrátor

 

A Központi Műtőszolgálat elérhetősége

Telefon: +36/53/310-011

Műtőiroda       163-as mellék

Videós felhívások a Vármegyei Etikai Bizottsági választásról

A folyamatot a vármegyei irányító intézmények és a budapesti centrumkórházak szervezik az Országos Kórházi Főigazgatóság közreműködésével, így az orvostársadalom közvetlenül, titkos szavazáson dönthet a szakmai-etikai kérdésekben meghatározó testületek összetételéről.

A 2023. augusztus 1. és augusztus 15. között lebonyolításra kerülő választás eredményeképpen az orvostársadalom közbeiktatott küldöttek nélkül, a saját soraiból választhatja meg azokat a kollégákat, akik a benyújtott etikai panaszok alapján meginduló eljárások során érvényre juttatják a szakmai-etikai szabályokat. A szavazókörök a különböző vármegyékben és Budapesten eltérő időpontokban és helyszíneken tartanak nyitva azért, hogy a szavazásra jogosultak minél szélesebb köre leadhassa voksát. A választás az úgynevezett kislistás választás szabályai szerint kerül lebonyolításra, vagyis a szavazólap tartalmazza a megválasztható személyek nevét abc-sorrendben. A szavazólapon minden arra jogosult legfeljebb 10 jelöltre szavazhat.

További információk a választásról

Vármegyei Etikai Bizottsági választás 2023 – Dr. Cs. Szabó Zsuzsanna

 

Vármegyei Etikai Bizottsági választás 2023 – Dr. Ferge Piroska

 

Vármegyei Etikai Bizottsági választás 2023 – Dr. Kőnig Róbert

 

Vármegyei Etikai Bizottsági választás 2023 – Dr. Velkey György

 

Vármegyei Etikai Bizottsági választás 2023 – Dr. Zacher Gábor

https://www.youtube.com/shorts/XjA1yGn6114

 

Vármegyei Etikai Bizottsági választás

  1. júl. 27.

Az Egészségügyi Tudományos Tanácsról szóló 28/2014. (IV.10.) EMMI rendelet 2023. július 1-től hatályos 1/A-1/D. és 17. §-a alapján 2023. július 1. és augusztus 15. napja között kell megtartani a Vármegyei Etikai Bizottságok tagjainak első választását (részletes tájékoztató ITT érhető el).

A választáshoz az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) a kijelölt irányító vármegyei intézmények és a budapesti centrumkórházak útján biztosítja a személyi és tárgyi feltételeket.

A Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet illetékességi területén a választásokra 2023. augusztus 7-e és augusztus 11-e között kerül sor, ezen belül a szavazókörök különböző intézményekben eltérő időpontokban és helyszíneken működnek.

Az adott vármegyében dolgozó, azaz aktív orvosok, fogorvosok és egyéb diplomások szavazhatnak. A „dolgozó” fogalomból következően az adott vármegyében legalább egy, jelenleg fennálló jogviszonnyal rendelkezni kell, amelyet az orvos a névjegyzéken rögzít is. Szavazhatnak az érvényes működési nyilvántartással rendelkező, valamint érvényes működési nyilvántartással nem rendelkező, de valamely egészségügyi szolgáltatónál felügyelet mellett jogszerűen egészségügyi tevékenységet végző orvosok és egyéb diplomások.

Kérjük a választáson megjelenő orvosokat, hogy hozzanak magukkal arcképes igazolványt, valamint felhívjuk a figyelmüket arra, hogy meg kell adniuk (igazolniuk kell) alapnyilvántartási számukat, működési nyilvántartási számukat vagy pecsétszámukat. Együttműködésüket előre is nagyon köszönjük!

A választások során a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet illetékességi területe a következő:

Budapesten a VII., VIII., IX., X., XVII., XVIII., XIX., XX., XXI., XXIII. kerület

Pest vármegyében a Ceglédi, Dabasi, Gyáli, Monori, Nagykátai, Nagykőrösi, Ráckevei, Szigetszentmiklósi, Vecsési járás

 

Választási helyszínek és időpontok:

 

Intézmény megnevezése Intézmény címe Választás időpontja
Semmelweis Egyetem 1./ Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika, III. emeleti tanterem (hátsó szekció) 1122 Budapest, Gaál József u. 9-11 2023. augusztus 07. 08:00-14:00
Semmelweis Egyetem 2./ Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinika, Dollinger terem, 1082 Budapest, Üllői út 78. 2023. augusztus 07. 08:00-14:00
Semmelweis Egyetem 3./ Fogorvostudományi Kar Oktatási Centrum, földszint 039-es terem 1088 Budapest, Szentkirályi u. 47. 2023. augusztus 07. 08:00-14:00
Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet „A2 épület földszint SBO 1089 Budapest, Üllői út 86. 2023. augusztus 08. 09:00-16:00
Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet 1.,Szent László telephelyi Díszterem, 1097 Budapest, Albert Flórián út 5-7., 19-es épület

 

2023. augusztus 08. 07:30-13:30
Budapesti Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet Főigazgatói aula, 14. sz. bejárat, magasföldszint 1076 Budapest, Péterfy Sándor utca 8-20.,

 

2023. augusztus 09. 11:00-17:00

 

Ceglédi Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet Orvosi Könyvtár 2700 Cegléd, Törteli út 1-3. 2023. augusztus 09. 11:00-17:00

 

Budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet B.épület I.emelet tárgyaló 1106 Budapest, Maglódi út 89-91. 2023. augusztus 10.07:30-13:30

 

Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet 2. Szent László telephelyi Díszterem, 19-es épület 1097 Budapest, Albert Flórián út 5-7.,

 

2023. augusztus 10. 12:30-18:30

 

Budapesti Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet Zöld előadó terem 1204 Budapest, Köves út 1. 2023. augusztus 11. 11:00-17:00

 

A fent ismertetett budapesti kerületekben és a Pest vármegyei járásokban dolgozó szavazásra jogosultak a fent megjelölt, bármely választókörben szavazhatnak.

A területen működő két országos gyógyintézet (Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet és Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet), valamint a Semmelweis Egyetem dolgozói is a fenti választókörökben adhatják le szavazatukat.

 

A Dél-pesti Centrumkórház illetékességi területén jelöltek listája:

A jelöltek szöveges bemutatását tartalmazó .pdf fájl megnyitásához kattintson erre a linkre

  • Babos Örs Levente
  • Balló Henrietta
  • Dr. Becker Dávid
  • Dr. Bogdán Anita Krisztina
  • Dr. Csiszár Géza
  • Dr. Darvas Sándor
  • Dr. Dósa Ágnes
  • Dr. Ender Ferenc
  • Dr. Erdős Judit
  • Dr. Fülöp Gábor PhD
  • Dr. Géczi Zoltán
  • Dr. Halmi Renáta
  • Dr. Hizoh István
  • Dr. Hollós Gábor
  • Dr. Horváth Kinga
  • Dr. Kecskés László
  • Dr. Kiss András
  • Kuslitsné Dr. Schulteisz Nóra
  • Prof. Dr. László Ádám
  • Dr. Linninger Mercedes
  • Dr. Lugosi Mária
  • Maradics Nóra Maida
  • Dr. med habil Mészner Zsófia PhD
  • Dr. Micula Hajnalka
  • Dr. Molnár Andrea Ágnes
  • Dr. Nagybaczoni Béla
  • Dr. Nyirády Péter
  • Dr. Pipicz Sándor
  • Dr. Piróth Zsolt PhD
  • Dr. Radnai Zoltán
  • Dr. Schmidt Péter
  • Dr. Senemar Alireza
  • Dr. Sipter Emese
  • Dr. Szabó Ildikó
  • Dr. Szentes Tamás
  • Dr. Ujfaludi Adrienn
  • Dr. Vágó Krisztina
  • Dr. Virág Balázs
  • Dr. Weltner János
  • Dr. Xantus Gábor
  • Prof. Dr. Zima Endre István

Éves költségvetési beszámoló

Éves beszámoló 2024

Éves beszámoló 2023

Éves beszámoló 2022

Éves beszámoló 2021 – fedlap

Éves beszámoló 2021

Éves beszámoló 2020 – fedlap

Éves beszámoló 2020

Éves beszámoló 2019 – fedlap

Éves beszámoló 2019

Éves beszámoló 2018 – fedlap

Éves beszámoló 2018

Éves beszámoló 2017 – fedlap

Éves beszámoló 2017

Éves beszámoló 2016 – fedlap

Éves beszámoló 2016

Éves beszámoló 2015

Éves beszámoló 2014

Éves beszámoló 2013

Közfeladatot ellátó szerv éves költségvetése

Közfeladatot ellátó szerv éves költségvetése (2025)

Közfeladatot ellátó szerv éves költségvetése (2024)

Közfeladatot ellátó szerv éves költségvetése (2023)

Közfeladatot ellátó szerv éves költségvetése(2022)

Közfeladatot ellátó szerv éves költségvetése (2021)

Közfeladatot ellátó szerv éves költségvetése I. (2020)

Közfeladatot ellátó szerv éves költségvetése II. (2020)

Közfeladatot ellátó szerv éves költségvetése I. (2019)

Közfeladatot ellátó szerv éves költségvetése II. (2019)

Közfeladatot ellátó szerv éves költségvetése (2018)

Közfeladatot ellátó szerv éves költségvetése (2017)

Közfeladatot ellátó szerv éves költségvetése (2016)

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support