Semmelweis Nap 2014

A több éves hagyománynak megfelelően ez évben is Cegléd Város Önkormányzatával közösen került megrendezésre az Ápolók Napi és Semmelweis Napi ünnepség a kórház parkjában.

Az ünnepség kezdete előtt a résztvevők egy perces néma felállással emlékeztek az 59 éves korában váratlanul elhunyt Faragó Tivadarra, aki 39 éven át volt a kórház orvosi műszerésze.

A Himnusz hangjai után Varjú Szabolcs, a Patkós Irma Művészeti Iskola tanulója Reményik Sándor: Az orvos című versét szavalta el.

A rendezvényen részt vettek az alapellátás, a háziorvosi, gyermekorvosi, fogászati, védőnői ellátás orvosainak és szakdolgozóinak képviselői, a kórházi fekvőbeteg ellátásban, diagnosztikai részlegeken dolgozók, a folyamatos ellátás gazdasági-technikai hátterét biztosító egységek alkalmazottai. Jelen voltak a külső közreműködők által működtetett osztályok, szakrendelések dolgozói is.

Vendégeink voltak: Bagosi Gabriella országos vezető ápoló, Dr. Velkey György a Magyar Kórházszövetség Elnöke, Baksa Lászlóné a GYEMSZI egészségügyi referense. Az önkormányzatot Hegedűs Ágota alpolgármester, Dr. Diósgyőri Gitta jegyző és a képviselő testület tagjai képviselték.

Az ünnepség rendezői nevében Hegedűs Ágota alpolgármester köszöntötte a jelenlévőket, s rajtuk keresztül valamennyi egészségügyi dolgozót. Elismeréssel szólt arról az áldozatos munkáról, amelyet nap mint nap végeznek a betegek gyógyulásáért.

Bagosi Gabriella országos vezető ápoló a hittel, alázattal végzett szakmai munka fontosságát hangsúlyozta.

Dr. Velkey György a Magyar Kórházszövetség Elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója ünnepi megemlékezésében méltatta Semmelweis Ignác munkásságát, majd szólt a kormány népegészségügyi programjáról, a központi régiót érintő fejlesztési források bővítésének szükségességéről. Említést tett arról is, hogy az elmúlt két év béremelései sokat jelentettek az ágazat dolgozói számára, de az intézkedések további folytatása feltétlenül szükséges ahhoz, hogy az egészségügyi ellátás humánerőforrás feltételei biztosítottak legyenek.

Ezt követően kitüntetések, elismerések, előléptetések átadására került sor.

Elsőként Fehér Máriát, a Psychiatriai Osztály ápolóját és Turjányi Józsefnét, a Transzfúziós és Véradó Szolgálat szakasszisztensét köszöntötték abból az alkalomból, hogy az Ápolók Napja májusi országos ünnepségén az Emberi Erőforrások Minisztere által adományozott Elismerő Oklevélben részesültek.

Cegléd Város Egészségügyéért szakmai elismerésben részesültek:

Dr. Hidegkuti György főorvos
Dr. Szentesi András háziorvos
Dr. Zsámberger György főorvos.

Az elismeréseket Hegedűs Ágota alpolgármester adta át.

Dr. Pusztai Dezső főigazgató köszöntötte a Gyógytornászképző Szakiskolai végzettségük 50. évfordulóján Aranydiplomában részesült Dr. Pusztai Gézáné és Dr. Túri Józsefné gyógytornászokat, akik nyugdíjazásukat megelőzően hosszú évtizedeken át volt a kórház szakdolgozói.

Az Igazgatói Dicséretben részesülők a kórházi elismerő oklevél mellé ebben az évben a fennállásának 650. évfordulóját ünneplő Cegléd város emléklapját is átvehették Dr. Pusztai Dezső főigazgatótól.

Dr. Szepessy Gábor osztályvezető főorvos I. Belgyógyászati Osztály
Dr. Káposztás Mária osztályvezető főorvos Kardiológiai Osztály
Dr. Süle Edina laborvezető Központi Laboratórium
Dr. Székely András főorvos Szülészet-Nőgyógyászati Osztály
Dr. Harkai Zsigmond főorvos Sebészeti Osztály
Hang András szakpsychológus Psychiátriai Osztály
Schmidt-Bozsik Anikó vezető ápoló Urológiai Osztály
Zágonné Csekő Erika ápoló Sürgősségi Betegellátó Osztály
Deákné Jaczina Erika ápoló I. Belgyógyászati Osztály
Kosdi Józsefné vezető ápoló helyettes Kardiológiai Osztály
Zsemlyéné Benke Julianna vezető ápoló helyettes Szülészet-Nőgyógyászati Osztály
Tóth Sándorné gazdasági nővér Csecsemő és Gyermekgyógy. Osztály
Szabó Éva ápoló Urológiai Osztály
Tóthné Ráduly Éva ápoló Psychiátriai Osztály
Duchaj Krisztina ápoló Traumatológiai Osztály
Veres Katalin ápoló KAITO
Revák Erika ápoló Sebészeti Osztály
Darányi Melinda szakasszisztens Központ Műtőszolgálat
Sinka Tiborné szakasszisztens Központi Laboratórium
Görögné Godány Mária szakasszisztens Radiológiai Osztály
Andó Krisztina szakasszisztens Gyógyszertár
Faragóné Tihanyi Zsuzsanna szakasszisztens Transzfúziós és Véradó Szolgálat
Nyesténé Petrecz Edina szociális ügyintéző Krónikus Belgyógyászati Osztály
Magonyi Ildikó adminisztrátor Ideggyógyászati Osztály
Borosné Koncz Szilvia adminisztrátor Ideggondozó
Tauber Viktor betegszállító Sürgősségi Betegellátó Osztály
Baumgartner Tamás betegszállító Központi Betegszállító Szolgálat
Tarnóczi Lászlóné takarítónő Tüdőgondozó
Szász Viktória ügyintéző Pénzügyi Osztály
Farkas Péter informatikus Informatika
Varga Brigitta titkárnő Központi Igazgatás
Bagosi Andrásné élelmezési jegykezelő Élelmezési Osztály
Molnár Lászlóné konyhalány Élelmezési osztály
Szabó József vízvezeték szerelő Műszaki Osztály
Tihanyi József vízvezeték szerelő Műszaki Osztály
Kóti Istvánné raktáros Mosoda
Matkovics Béláné raktáros Mosoda
Tóth Ferenc portaszolgálat vezető Portaszolgálat
Gyurcsik Zoltán kertész Gazdasági osztály

Posztumusz elismerésben részesült Faragó Tivadar műszerész.

Közreműködők által működtetett osztályok kitüntetettjei:

Sanamaed Kft. Dr. Pásztor István főorvos
Peták Andrásné asszisztens
Vezsenyi Gabriella adminisztrátor
Psyrehab Kft Molnár Tímea ápoló
Virág Dóra ápoló
SzepuCare Kft. Bucsás Ildikó ápoló
Bácsi Tímea ápoló
Halápi Zoltán ápoló
Pathober Kft. Grósz Mihályné adminisztrátor

A 2014. évi Semmelweis Napon orvosi előléptetésben részesültek:

Alorvosi cím

Dr. Sarkadi Szilvia szakorvos Traumatológiai Osztály
Dr. Szűcs Gábor szakorvos Kardiológiai Osztály

Adjunktusi cím

Dr. Járvás Mária szakorvos KAITO
Dr. Faragó Andrea alorvos Csecsemő és Gyermekgyógyászati Osztály

Főorvosi cím

Dr. Horváth Melinda adjunktus Ideggondozó
Dr. Bihal Gabriella adjunktus Szülészet-Nőgyógyászati Osztály
Dr. Petrik Gábor adjunktus Radiológiai Osztály

Az ünnepség keretében kerültek átadásra az Intézmény Tudományos Bizottságának pályázatának helyezettjei.

I. helyezett: Dér Ilona vezető asszisztens Radiológiai Osztály
II. helyezett Dr. Horváth Melinda főorvos Ideggondozó
III. helyezett: Vígh Irén ápoló Psychiátriai Osztály

A szakmai szervezetek és az érdekképviseletek elismeréseiben az alábbi dolgozók részesültek:

Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Pest Megyei Területi Szervezettjének díjazottja:

Kemenczei Sándorné ápoló I. Belgyógyászati Osztály

Magyar Ápolási Egyesület Ceglédi szervezetének jutalmazottja:

Jancsovicsné Matalin Zsuzsanna ápoló Sebészeti Osztály

MSZ EDDSZ Ceglédi alapszervezetének elismerő oklevele:

Kövérné Újszászi Irén titkárnő Központi Igazgatás

Közalkalmazotti Tanács elismerése:

Hankó-Kovács Erika minőségbizt. ügyintéző Központi Igazgatás

Az ünnepség végén Dr. Csornai Ágnes osztályvezető főorvos a többszörös véradókat köszöntötte.

10-szeres véradó 14 fő
20-szoros véradó 2 fő
30-szoros véradó 1 fő
50-szeres véradó 1 fő

A rendezvény állófogadással ért véget, melynek részét képezte az a személyes hangvételű, baráti találkozó is, amelyen a gazdasági-műszaki ellátásban hosszú éveken át magas színvonalú szakmai munkát végző, de ma már megérdemelt nyugdíjas éveiket töltő kollegáink és a jelenlegi műszaki, élelmezési, gazdasági, pénzügyi osztály vezetői, munkatársai vettek részt.

A finom étkeket az Intézmény Élelmezési Osztályának dolgozói készítették.

Szélforgó Családi Napközi megnyitó

[slideshow_deploy id=’2432′]
„Manóbukfenc” hétfőn, „Gyönyörű mesevár” kedden, „Természetközelben” szerdán,” Kicsi művészek tanodája” csütörtökön, és „Cini-cini muzsika”program várja pénteken a ceglédi Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet kórháza udvarán a hajdani baleseti sebészet műtője helyén a dolgozók apró, 0-3 év közötti csemetéit a szeptember idusán ünnepélyes keretek között átadott 14 apróságot befogadó családi napközi. Az étkeztetést természetesen a kórház élelmezési osztálya biztosítja. Az eseményen megjelent Hegedűs Ágota alpolgármester.

A megnyitón óriási sikert aratott két gyermekeknek mesélő gyermek. Sipos Angéla Tamara a Tápiószelei Blaskovich János Általános Iskola harmadikos diákja, míg testvére Sipos Tamás a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium kisgimis 5. osztályos tanulója. A gyermekintézményt felszentelte a református nagytiszteletű Hánka Levente, valamint a római katolikus plébánia papja Maczák Tamás.

Dr. Pusztai Dezső főigazgató elmondta, hogy a beruházás az Új Széchenyi Terv Társadalmi Operatív Programja keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg száz százalékos támogatással 36,6 millió forintból. A Szélforgó Családi Napközi munkanapokon 8.00 és 16.00 óra között gondoskodik az apróságokról négyszeri étkezéssel és foglalkozásokkal. A havi térítési díj 12 ezer forint, de lehet kérni elhelyezést egy, vagy félnapra, de akár néhány órára is. A gyermekek ellátásáról a kórház élelmezési osztálya gondoskodik, s a meleg kosztot a saját konyhájukon főzik. A vezetőnő mellett négy szakképzet gondozó foglalkozik a kicsinyekkel.

Kőhalmi

A kórház napkollektoros rendszerének átadása

[slideshow_deploy id=’2393′]

 

Az ország legnagyobb egybefüggő, 136 darabból álló napkollektoros rendszerét adták át azon a projektzáró rendezvényen, melyet a Toldy Ferenc Kórházban tartottak január 23-án.

Ismételten egy sikeres energetikai projekt megvalósításán van túl a ceglédi kórház, ahol egy 136 darabos napkollektorból álló rendszert adtak át és amellyel meleg vizet állítanak elő a kórház területén – hozzávetőlegesen közel négymillió liter 45 fokos melegvizet képes ez a rendszer előállítani, összehasonlításképpen hetven hagyományos méretű családi ház éves melegvíz felhasználását tudná kielégíteni. A rendszer a működése során hozzájárul még a hagyományos melegvíz előállítás energiaigényének csökkentéséhez is.

A napkollektoros rendszer kivitelezése előtt egy másik beruházást is végre kellett hajtani, mielőtt a napkollektoros rendszer felkerült: a kijelölt konyhai épület, ahova ezt a rendszer felhelyezték, elég rossz állapotban volt és ennek a teljes felújítására sort kellett keríteni. Ennek a beruházásnak a finanszírozásához a pénzbeli összeget a kórházat is fenntartó Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) szervezettől sikerült megigényelniük és kaptak 28 millió forint támogatást. Ebből elkészült a tetőszerkezet vadonatúj szigetelése, valamint egy speciális szerkezet, amire a napkollektoros rendszert fel lehetett helyezni. A napkollektoros rendszer kivitelezésére a Közép-Magyarországért Operatív Programból pályáztak sikeresen és több mint 71 millió forintos támogatást sikerült elnyerniük. Így közel egy 100 millió forintos összértékű beruházást tudtak megvalósítani. A rendezvényen elhangzott: méretét tekintve nem üzemel még egy ekkora napkollektor rendszer az országban. Ugyan vannak olyan rendszerek, melyek több darabszámmal vannak jelen egy-egy helyszínen, de tömbösítve így egyben nem jelentkezik.

A projektzáró eseményen jelen volt Szabó Zsolt, fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár, Földi László országgyűlési képviselő és Hegedűs Ágota alpolgármester is.

„Nekem ars poetica-m az, hogy aki fejleszt, aki épít, az a jövőbe vetett hitét teszi le az asztalra. Emelem kalapom a kórház előtt, hiszen pont ezt a fejlesztést, ennek a hitnek a letételét teszi meg, hiszen a sokadik energetikai fejlesztés, sokadik költségmegtakarítási célkitűzés egy pontjához érkeztünk, hiszen 100 millió forintos beruházást hajtottak végre.” – mondta el Szabó Zsolt. Az államtitkár rávilágított: tették ezt azért, hogy olcsóbb legyen az energia és több maradjon más célokra, például a kórházban dolgozók továbbképzésére. „Sokan mondják és én is vallom, hogy a kórházban az ott dolgozó maga a lélek, ami összetartja az egész épületet. Azonban szeretünk hasznos épületbe bejönni, és a mai napkollektor telep átadása ezt is szolgálja. Azt gondolom, hogy a következő feladat amit meg kell valósítani az, hogy egy olyan napelemes rendszert építsenek az épülethez (ami optimalizálva van magával a hő ellátással, magukkal a napkollektorokkal), amely ellátja a kórház teljes működését és energia szempontjából megszűnik a kiszolgáltatottság. Ez a pénz, ami ezáltal létrejön az a továbbfejlesztéseket szolgálja.” – fogalmazott Szabó Zsolt.

A kórház gazdasági igazgatója, Bobál István arról számolt be, hogy ez a projekt a kórház vezetése által tudatosan vállalt stratégia egyik eredménye. „2009 óta végezzük azt a munkát, aminek ez a projekt a harmadik és fontos láncszeme. Energiahatékonyság és energiatudatosság az, ami összefogja ezeket a beruházásokat, hiszen 2009-ben már megvalósítottuk három épületünk teljes külső hőszigetelését, nyílászáró cseréjét, tetőszigetelését, ami az adott épületek esetében közel 40 százalékos energia megtakarítást jelentett. Ezekben az épületekben a kórház ágyszámából több mint 200 ágy üzemel, tehát egy igen jelentős fejlesztésről és projektről volt szó. Ez egyébként egy 160 millió forintot meghaladó beruházás volt, akkor még sajnos csak 50 százalékos támogatási intenzitással lehetett külső forrást szerezni, de akkor a kórház képes volt arra, hogy a hiányzó pénzt is mellé tegye és megvalósítsa ezt a beruházást.” – mondta el Bobál István, aki azt is elmondta: a második eleme ennek a sorozatnak 2012-ben volt, amikor ezeknek az épületeknek a tetejére egy napelemes rendszert hoztak létre, és ahol egy 46 kilovolt/amperes teljesítményű napelem rendszer működik azóta is, ami villamos energiát termel a kórház hálózatára, csökkentve ezáltal azokat a költségeket, melyek a kórház üzemeltetéséhez és fenntartásához szükségesek voltak.

„Ez a harmadik elem, a napkollektoros rendszer. Itt nem szeretnénk lezárni és befejezni ezeket a beruházásokat, hiszen dolgoztunk és dolgozunk a következő projekteken és lehetőségeken. Meg vannak erre a terveink, hiszen tervezzük a város központjában működő, másik telephelyünk, a rendelőintézet esetében ugyancsak egy épületenergetikai fejlesztést illetve nyílászáró cserével, hőszigeteléssel, fűtéskorszerűsítésről lenne szó. Továbbá régi vágyunk a kórház villamos korszerűsítése, a lámpatestek cseréje illetve ezzel együtt a villamoshálózat felújítása, az előzetes számítások szerint ez körülbelül évente 20 millió forint megtakarítást jelentene a kórháznak.” – mutatott rá a kórház jövőbeli fejlesztési terveire a gazdasági igazgató.

Szokolai
/Forrás: www.cegledinfo.hu/

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support