Kórházunk története

Kórházunk rövid története

Az első ceglédi Kórház a Pesti út melletti „Vörös ökörhöz” címzett fogadó épületében kezdte meg működését 1873-ban 23 ággyal. A kórház alapító levele Czeglédi Városi ápolda nevet említ.

1929-ben új városi közkórház építését kezdték el a Törteli úton, a valaha itt működő katonai lazarett átalakításával, újabb épületek emelésével. 1930. március 27-én érkeztek ide a betegek a régi kórházból. Dr. Gombos Ferenc igazgató irányításával sebészet, belgyógyászat, röntgen és laboratórium működött az új kórházban.

1933 január 1-jével történt az első „integráció” a Törteli út és a Szülészeti Kórház összevonásával. Az összevont kórház első igazgató főorvosa dr. Gombos Dénes szülész-nőgyógyász volt.

Kórházunk régenParkrészlet a kis pavilonnal. Az időközben átalakított és kibővített épületben ma a Szemészeti osztály működik, a másik épületet ugyancsak átalakították, ma a Vértranszfúziós osztály helyszíne.

A képeslap Czeglédi Sándor ceglédi fényképész felvétele, a kiadás éve kb. 1930. A képeslap tulajdonosa Farkas Pál gyógyszerész.

 

Kórházunk régen 2Parkrészlet a főépülettel. Az időközben átalakított és kibővített épületben éveken keresztül a Traumatológiai osztály működött, jelenleg az ápolási osztály kapott itt helyet.

A képeslap Czeglédi Sándor ceglédi fényképész felvétele, a kiadás éve kb. 1930. A képeslap tulajdonosa Farkas Pál gyógyszerész.

 

Az első világháború idején átmenetileg Cegléden működött egy szükség kórház is a sebesült katonák gyógyítására.

Ezt követően továbbra is csak a régi 24 ágyas ápolda töltötte be Cegléd város kórházának szerepét.

A városi kórházon kívül még két nyilvános jellegű egészségügyi intézmény létezett Cegléden. Az egyik az 1896-ben megnyitott járványkórház, a másik pedig az 1925-ben megnyílt „B. Molnár Erzsébet szülészeti klinika” volt – ez a Szülőotthon 1970-ig, az új ceglédi kórház átadásáig működött. E két intézmény 1932-ben integrálódott a városi kórházba, s a kórház első névadója Horthy Miklós kormányzó lett.

A II. világháborút követően a Ceglédi Kórház tovább bővült újabb pavilonokkal és szakmai osztályokkal (Fül-orr-gégészet, Csecsemő és gyermekosztály). 1957-ben a Ceglédi Kórház már 250 ággyal rendelkezett. 1965-ben hagyták jóvá az új Ceglédi Kórház program tervét, 1966-ban megkezdődött az építés, amely három évig tartott.

Kórházunk régen 3

Az új kórház átadási ünnepét 1970. március 11-én tartották.

Kórházunk régen 4

Az új 7 emeletes kórházépületben 476 ágyat helyeztek el, majd 1974-ben és 1975-ben újabb pavilonok kerültek megépítésre a 274 elmegyógyászati ágy befogadására. Az ún. „régi kórház” épületében 1975-ben fejeződött be a Traumatológiai osztály kialakítása és bővítése.

1984-ben a kórház felvette Toldy Ferenc nevét.

Az 1970-es, 80-as években dinamikusan nőtt a kórház ágyszáma, újabb szakmák és osztályok kerültek kialakításra (Szemészeti osztály, Intenzív osztály). 1989-ben a kórház összes ágyszáma 1033 ágy volt. 1991. január 1-jétől megindult a kórház ágyszámának leépítése.

1995-ben állami céltámogatásból egy új épülettel bővült az intézmény, ahol a Gyógyszertár és a Laboratórium került elhelyezésre.

Kórházuk régen 5

1997. február 1-jén vállalkozói tőkéből felépült a kórház és Pest megye – akkor még – egyetlen Művese állomása.

img06

1997. év végén címzett állami támogatásból megkezdődött a kórház 1,7 milliárd Ft-os nagyságrendű rekonstrukciója. A rekonstrukció első felében egy új épület felépítésével új helyre került a kórház Radiológiai és Intenzív osztálya, és Pathológiai osztály egy része.

img07

1999-ben átépült és bővült a Kardiológiai őrző, kialakításra került egy korszerű elektrofiziológiai laboratórium és műtő, ahol pacemakerek beültetésére, elektrofiziológiai vizsgálatokra és katéter ablációkra is van lehetőség.

2001-ben fejeződött be a Központi műtőblokk, a Központi sterilizáló, a Szülőszoba és a Patológiai osztály másik felének felújítása. Ugyancsak 2001-ben kialakításra került a 24 ágyas Krónikus belgyógyászati osztály.

A baleseti sebészeti szakrendelések és a Traumatológiai osztály 2002-ben kapott helyet a főépületben. Ugyanekkor a Krónikus belgyógyászati osztály 19 ággyal bővülve a traumatológia helyére költözött.

2003-ban könyv jelent meg „KÓR-HÁZ-KÉP” címmel Zimonyi Zita szerkesztésében a Toldy Ferenc Kórházról.

2005-ben címzett támogatással megtörtént a főépület külső nyílászáróinak cseréje, valamint külső hőszigetelése, melynek révén a főépület új arculatot kapott.

img08

2006 februárjában Sürgősségi betegellátó osztály kezdte meg működését a Hotel épület földszintjén.

2007 tavaszán 53 ággyal kezdte meg működését az ápolási osztály, mely rég várt igényeket elégített ki. Ugyanezen év őszén megkezdődött a Törteli úti telephely főépületéhez vezető felüljáró felújítása, melyet 2008 tavaszán adtak át.

img09

2008-ban a Gyógyszertárnak és a Központi laboratóriumnak helyet adó épület tetőterében kialakított részbe költözött a Bakteriológiai laboratórium.

2010, majd 2011 tavaszán az ápolási osztály magántőkéből összesen 22 új ággyal bővült. A komfortos, új kórtermek a XXI. századnak megfelelőek.

2010 augusztusában – Nemzeti Fejlesztési ügynökség támogatásával – A Rákóczi úton lévő Rendelőintézet akadálymentesítésére került sor.

2011 júniusában fejeződött be – a Nemzeti Fejlesztési ügynökség 50 %-os támogatásával – a három elme pavilon külső nyílászáró cseréje és hőszigetelése, melynek révén az épületek új külsőt kaptak.

2008. január 01. és 2013. március 31. között Intézményünk gazdasági társasági formában, s 2013. április 01-től költségvetési szervként működik.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support