Cegléd város önkormányzatával közösen ez évben június 29-én került megrendezésre Intézetünk Törteli úti telephelyének parkjában a Semmelweis nap. A szokásokhoz híven az ünnepségen részt vettek az alapellátás, a járó- és fekvőbeteg ellátás orvosai, ápolói, asszisztensei, a munkájukhoz gazdasági, műszaki, adminisztratív feltételeket biztosító munkatársak.
Takáts László, Cegléd város alpolgármestere köszöntötte a jelenlévőket, majd Dr. Surányi Lajos, a Csecsemő- és gyermekgyógyászati osztály osztályvezető főorvosa tartotta az ünnepi beszédet, melyben Semmelweis életútjáról, az akkori és a mai egészségügy helyzetéről szólt.
E napon hárman „Cegléd Város Egészségügyéért” Elismerő Oklevél kitüntetésben részesültek:
| Mosonyi István | mentőszakápoló | |
| Dr. Lénárd Béla | házi gyermekorvos | |
| Dr. Bihari Zsuzsanna | reumatológus szakorvos |
Toldy Emlékérmet két fő vehetett át hosszú éveken át végzett, magas színvonalú munkájáért:
| Dr. Kiss Erzsébet | főorvos | |
| Dr.Kopár Zotán | főorvos |
Igazgatói dicséretet 25 fő kapott:
| Dr Kis Zsuzsanna | főgyógyszerész | Gyógyszertár | ||
| Dr Csorba Zsolt | mb. oszt.vezv főor. | Sürgisségi betegellátó osztály | ||
| Dr Káposztás Mária | mb. oszt.vezv főor. | Kardiológiai osztály | ||
| Dr Polyák Éva | oszt.vez. főorvos | Psychiátriai rehabilitációs osztály | ||
| Dr Sági László | főorvos | Psychiátriai osztály | ||
| Dr Fazekas Gyula | főorvos | Diabetológiai ambulancia | ||
| Dr Apáti András | főorvos | Traumatológiai osztály | ||
| Dr Kocsis Tünde | alorvos | KAITO | ||
| Dr Sebók Pál | adjunctus | Sebészeti osztály | ||
| Dr Danis Dávid | szakorvos jelölt | Szülészet- nőgyógy. osztály | ||
| Márton Tiborné | gazdasági nővér | I. Belgyógyászati osztály | ||
| Katonáné Magyar Erika | gazdasági | nővér KAITO | ||
| Székely Márta | ápolónő | Psychiátriai osztály | ||
| Farkasné Török Erika | adminisztrátor | Csecsemő- és gyermekgyógy. o. | ||
| Kókainé Viczián Beáta | dietetikus | Diétás szolgálat | ||
| Kecskés Mária | osztályvezető | Információs és dok. osztály | ||
| Dérfy Emma | pénzügyi előadó | Pénzügyi osztály | ||
| Bognár Judit | munkaügyi | előadó Bér- és munkaügyi osztály | ||
| Bíró Tibor | folyamatszervező | Információs és dok. osztály | ||
| Káplár Kálmánné | raktáros | Gazdasági osztály | ||
| Bíró István | gépkocsivezető | Gazdasági osztály | ||
| Nagy Károly | villanyszerelő | Műszaki osztály | ||
| Zakar Ferencné | konyhalány | élelmezési osztály | ||
| Farkas Istvánné | takarítónő | Takarítószolgálat | ||
| Ondó Mária | konyhalány | élelmezési osztály |
Az érdekképviseletek javaslatára szintén igazgatói dicséretben részesült
| Dr Farkas József | műtővezető főorvos |
Osztályvezető főorvosi kinevezést kapott
| Dr. Surányi Lajos | Csecsemő- és gyermekgyógyászati osztály |
Orvosi eliléptetésben tizen részesültek:
Főorvosi kinevezést kapott:
| Dr. Boromissza István | Sebészeti osztály | |
| Dr. Molnár Zsuzsanna | Radiológiai osztály | |
| Dr. Tatár Domokos | KAITO | |
| Dr. Csendes Judit | RI reumatológiai szakrendelés |
Adjunktusi kinevezést kapott:
| Dr. Horváth Melinda | Psychiátriai gondozó | |
| Dr. Mezei Ildikó | RI belgyógyászati szakrendelés | |
| Dr. Takács Tibor | Csaba RI sebészeti szakrendelés | |
| Dr. Dávid Erika | Neurológiai osztály | |
| Dr. Paskó Csaba | Kardiológiai osztály | |
| Dr. Tóth Tibor | ápolási osztály |
A SZEPU-CARE Kft ügyvezető igazgatója dicséretben részesítette Demcsik Ferencné szociális gondozót.
A Scandeus Kft ügyvezetője dicséretben és jutalomban részesítette Szendrei Istvánt, azügyeleti szolgálat gépkocsivezetőjét.
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara „MESZK SZAKMAI DíJ” elismerésben részesítette Magyar Tiborné vezető ápolót, ápolási igazgatóhelyettest.
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Pest Megyei Területi Szervezete ELISMERI OKLEVELéT kapta Szokol Zoltán ápoló (Psychiátriai osztály).
A Szakdolgozók Tudományos Bizottsága pénzjutalomban részesítette Nagyidai Józsefné ápolónőt, a betegközpontú sebellátás napi gyakorlatáról írt pályamővéért.
A rendezvényen közremőködött Bibó Beáta, a Kossuth Gimnázium ez évben érettségizett tanulója, valamint Terék József és barátai, akik magas színvonalú zenei eliadásukkal gondoskodtak a jó hangulatról.
A Semmelweis napi megemlékezés fogadással ért véget, melynek többfogásos, rendkívül ízletes menüjét Intézetünk konyhájának dolgozói készítették.
