Egészségfejlesztési Iroda – Bemutatkozás

Utoljára módosítva: 2019-09-27

Egészségfejlesztési Iroda

A Toldi Ferenc Kórház és Rendelőintézet „Egészségfejlesztési programok megvalósítása a Ceglédi járásban” projektcímmel a VEKOP-7.2.2-17 kódszámú pályázat keretében hozta létre az egészségfejlesztési irodát, mely 2018 októberében kezdte meg működését Cegléden (EFI).

Az Egészségfejlesztési Iroda (továbbiakban EFI) létrehozásával és működtetésével a szív-érrendszeri, daganatos megbetegedések csökkentését, a korai és elkerülhető halálozást befolyásoló életmód javítását, a lakosság egészségi állapotának javulását szeretnénk elérni.

Az EFI intézményi hátteret biztosít a betegségmegelőzési, egészségfejlesztési tevékenységekhez oly módon, hogy aktívan működteti és integrálja az egészségfejlesztési tevékenységet végző szervezeteket.

A Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet által működtetett EFI hosszú távú célja a kistérségben élők egészségi állapotának javítása, amely által javul a munkaképes korú lakosság munkaerő-piaci helyzete, valamint csökken a kistérségre jellemző nagyarányú elvándorlás, így hozzájárul a kistérség gazdasági versenyképességének növekedéséhez. A fenti célok elérését támogatja az Egészségfejlesztési Iroda, mint önálló szervezeti egység, amely a pályázati forrásból finanszírozott humán és tárgyi eszközeivel több évre szóló programsorozat megszervezését és lebonyolítását teszi lehetővé.

Az EFI új szervezeti egységként jön létre, mint a kistérség egészségfejlesztési feladataihoz rendelt újszerű intézményrendszeri elem. Létrehozása lehetővé teszi az egészségfejlesztési tevékenység hatékonyságának és szakmai megalapozottságának javítását, a lakosság egészségi állapotának és az egészség-egyenlőtlenségek leküzdésének érdekében.

A két éves támogatási időszakban közel 40 féle program valósul meg:

  • mozgásprogramok – Pl. Kondicionáló torna, senior jóga, osteoporosis torna,
  • táplálkozási, tanácsadási – Pl. Diétás tanácsadás, Reformkonyha,
  • életmódváltást ösztönző klubfoglalkozások – Szívbetegek klubja, Ér-és nyirokbetegek Társasága, Diabetes Klub, Baba-Mama Klub, Szülői Szerepre felkészítő klub.
  • mentális egészségfejlesztési alkalmak; – Burnout megelőzése előadássorozat ; – valamint a dohányzásról való tartós leszokás módszerei című előadások.

A szolgáltatásokat ingyenesen biztosítjuk. A rendezvények színvonaláról magasan képzett szakember gárda gondoskodik.

 Mit jelent az egészségfejlesztés?

Az egészségfejlesztés a lakosság egészséggel kapcsolatos ismereteinek bővítésére, az egészség megtartására, az egészséget veszélyeztető ártalmak és megbetegedések megelőzésére irányuló tevékenység. Olyan folyamat, mely során az egyének növelik jártasságukat saját egészségüknek javítása érdekében, valamint képességet szereznek az egészséges életvitel fenntartására és a változó környezethez való alkalmazkodásra.

Az EFI feladatai, tevékenységei:

  • az egészséggel kapcsolatos ismeretek bővítése
  • az egészséges magatartás kialakítása
  • az egészséget veszélyeztető ártalmak és megbetegedések megelőzése

Munkatársak

  • Kis Péterné Papp Mónika – szakmai vezető
  • Hajdú Krisztina – irodavezető
  • Bán-Kovács Nóra gyermekgyógyász szakorvos
  • Pákozdi Nóra klinikai szakpszichológus
  • Nyestén Petrecz Edina szociális munkás
  • Kósa Anna – rekreációszervező és egészségfejlesztő